Válnak.Apám és anyám elválnak.Miután az apám újra megütötte, anyu elhatározta magát.Vissza megyünk nagyi házába, Forks-ba.Az öcsém, Spencer persze nem érti az egészet, ezért úgy adtuk be neki, hogy elutazunk apu nélkül...Egy jó hosszú nyaralásra.
-Megyek Anyu...-Mondtam majd a két bőröndömet magam után húzva lementem én is a lépcsőn.
-Mit tegyek Sara?...Hányszor mondjam még el, hogy sajnálom...Kérlek ne menny el!-Mondta apu.
-Nem, Fred...Döntöttem.-Mondta Anyu.Majd felém fordult.-Kicsim...Vidd ki Spencer-t a kocsiba és várjatok meg.-Mondta.
-Nem, Anyu!-Tiltakoztam.-Nem hagylak itt egyedül...-Néztem az apámra.
-Nem lesz baj!Mennyetek!-Adta oda a kulcsot majd az ajtó felé lökdösött, az öt éves öcsémmel együtt.Én már nemsokára tizenhét vagyok és tudom, hogy most mit kell tennem.Spencer-t beültettem hátulra majd én beültem előre az anyós ülésre.
-Mikor jövünk vissza, Lisa?-Rángatta meg az ülésem hátulját Spencer.
-Nem tudom...-Mondtam halkan.-Akarsz rádiót hallgatni?-Tereltem a témát.Majd a bólogatására bekapcsoltam a rádiót.
Az egyik nagy kedvencem ment, a "Big Girl Now".Lady Gaga és a New Kids On The Block közös száma.
-És...Miért apu nélkül megyünk el?-Kérdezősködött tovább az öcsikém.
-Spencer...-Motyogtam.-Ez...Én ezt nem tudom neked elmagyarázni.-Mondtam lehajtott fejjel.-És anyu sem!-Tettem hozzá.-Ha majd nagyobb leszel meg fogod érteni.
Ekkor jött ki szélsebesen a házból anyu, sírva...Az utolsó táskát is betette hátra, a csomagtartóba majd elsietve a könyörgő, esdeklő apám mellett beült a kocsiba.
Majd szó nélkül indított.Apám meg mögöttünk térdre rogyott...
De hát Istenem!Ő rontotta el!Anyu már túl sokszor nézte el a zűrt amit okozott és minden egyebet.
Megfogtam anyu remegő kezét.
-Kösz, kicsim...-Suttogta.
-Nincs mit Anyu...-Mosolyogtam rá.-Szeretlek.-Szorítottam meg a kezét.
Mivel már este fél tíz volt nem volt valami nagy ötlet elindulni.De egy percet sem tudtam abban a házban tölteni.Mint ahogy anyu sem...
-Spencer...Aludnod kéne.-Fordultam hátra.-Feküdj le az ülésen és aludj egy kicsit...Jó?-Mosolyogtam rá.
-Oké...-Bólintott majd lefeküdt, össze gömbölyödött és lehunyta a szemét.
Néhány perc múlva aludt is...Ezt kihasználva beszélgetni kezdtem anyuval:
-És...Mi lesz ezután?
-Nem tudom kicsim...De egy dologban biztos vagyok: Válunk.-Sóhajtott.
-Megértem, hogy ezek után...-Nem tudtam befejezni a mondatot.
-Igen...Túl sokszor néztem el neki a tetteit...Tudta jól, hogy elveszíthet minket.És ez meg is történt.Mert elrontotta...Elrontottuk.-Hajtotta le a fejét.Majd nagyot sóhajtva folytatta:-De...Tudnod kell, hogy soha-soha, de soha nem hagylak el Titeket!Mert mindennél fontosabbak vagytok számomra.-Mosolygott rám.
-Te is fontos vagy Nekünk.Nekem és Spencer-nek.-Mondtam.-És...Amiben tudok, segítek.
-Örülök, hogy ilyen lányom van...-Simogatta meg az arcomat.-Szeretlek, Kicsim!-Mondta.
-Én is Téged, Anyu!-Mondtam majd hátra dőltem az ülésben.-Mikor érünk Forks-ba?-Fordultam felé.
-Ha egész éjjel vezetek, ami valószínű...Holnap délre.-Mondta.
-Ez...jó ötlet?-Kérdeztem aggodalmasan.-Egész éjjel vezetni...Elég ideges vagy és mi van ha elalszol, vagy...-Leintett.
-Megígérem, hogy ha fáradok félreállok és alszom egy keveset.-Mondta.-De viszont te is aludj...Most!
-Oké-oké...-Sóhajtottam majd oldalra fordulva, felhúztam a lábaimat és lehunytam a szememet.
És csak reméltem, hogy Forks-ban új, gondtalan életem lehet majd...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése